Szakosztály létrehozása

A szakosztály megalakulási szándékát a szakosztály leendő elnöke előre jelzi a MANYE elnöke, főtitkára és a szakosztályok koordinátora felé egy e-mailben. A részletekről és az alakuló ülésről egyeztet velük és őket is meghívja. Az alakuló ülésről jegyzőkönyvet készítenek, és azt a következő választmányi ülés hivatalosan is jóváhagyja.

 

Fordítástudományi szakosztály

Magyar mint
idegen nyelvi szakosztály

Terminológiai szakosztály

 

A MANYE szakosztályainak koordinátora: Szőllősy-Sebestyén András

 

A szakosztályok működése
 
A szakosztályt az elnök vezeti, munkáját pedig a titkár segíti. Az elnököt a szakosztály tagsága választja saját tagjai közül, nyílt szavazással. A titkárt az elnök kéri fel a saját munkája segítésére a MANYE tagjai közül. A szakosztályok elnökei a választmány tagjai is egyúttal, mandátumuk a választmányi mandátumhoz kötődik, és 5 évig tart. Amennyiben a választmányi cikluson kívül kíván a szakosztály új elnököt választani, akkor a szakosztály összehívása szükséges, akik szavaznak az elnök személyéről.
A szakosztályok tagjai csak MANYE tagok lehetnek. A tagok egyidőben több szakosztálynak is tagjai lehetnek és részt vehetnek a szakosztályok munkájában.