MANYE

Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete
Emlékezés Pusztai Ferencre

Emlékezés Pusztai Ferencre (1940–2021)

 

Pusztai Ferenc, aki a dunántúli Monostorapátiban született 1940. október 25-én, s 2021. szeptember 23-án egy budapesti kórházban hunyt el, az Eötvös Kollégium tagja, majd éveken át szeniora, a Collegiummal sokáig (betegségéig) szoros kapcsolatot tartó öregdiák volt. Emlékét munkatársai, barátai, tanítványai életük végéig őrizni fogják.

Az ELTE Bölcsészkarán végzett magyar és történelem szakon, átmeneti otthona az egyetemi évek alatt az Eötvös Kollégium volt. Kollégista társai Páternak nevezték, s így emlegették, illetőleg emlegetik mindmáig. A névadás oka az volt, hogy feladatait mindig komolyan vette. Kollégistaként is olyan volt, mint amilyen tanárként, és egész életében maradt: segítőkész, lelkiismeretes, szelíd és szerény, halk szavú, mindenféle allűr, a fontoskodás és a tolakodás legcsekélyebb jele nélkül. A karrierista ellenpéldája volt. Mindvégig jellemezte az a férfiúi szemérem, tartózkodás, nagy fokú tapintat, amellyel csak ritkán találkozhatunk. Többször is megemlékezett szüleiről, különösen matematikatanár édesapjáról, aki neki példája volt, s az általa közvetített életelveket magára nézve is kötelezőnek tartotta. Monostorapátit, szülőfaluját gyakorta s nosztalgiával emlegette. A vidékről jövő diák a gyermekkorában még természetes idealizmust és egyenességet hozta magával a fővárosba is. 

A diploma megszerzése után az ELTE Magyar Nyelvtudományi Tanszékére került, s annak volt tagja nyugalomba vonulásáig. Mert kitűnő és lelkiismeretes tanár volt, hamar megszerették tanítványai. Munkabírása és munkaerkölcse fontos karakterjegye volt. Jól tudta, hogy a tanárnak nincsenek eltitkolható személyiségjegyei. Tóth Gábor igazgató egyik bizalmasa volt.

Közszolga volt ízig-vérig: a funkciók találták meg, nem ő kereste őket. 1980 és 1990 között a közélet frontvonalába került: az ELTE vezető részlegében és oktatási miniszterhelyettesként (a korábban úgyszintén Eötvös-kollégista Glatz Ferenc miniszter mellett) dolgozott – egyebek mellett. Egyetemi órákat azonban mindig tartott, mert az egyetemi oktatást elengedhetetlen feladatának tekintette. A magyar szókészlet és nyelvtörténet, valamint a stilisztika volt fő kutatási területe. Munkatársa volt A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának és A magyar nyelv nagyszótárának,  főszerkesztője a Magyar értelmező kéziszótár 2., átdolgozott kiadásának, társszerzője és –szerkesztője a Magyar nyelvtörténet és A magyar nyelvtörténet kézikönyve című szintézisnek. A Magyar Nyelvtudományi Társaságban különböző tisztségeket viselt, tagja volt a Magyar Nyelv című tudományos folyóiratnak. Akadémiai Díjat, Pais Dezső-díjat (Pais D. annak idején az Eötvös Collegium tagja volt) kapott.

Élete utolsó évei már az egyre inkább szorító testi bajok béklyójában teltek. De amikor a kollégiumi emlékeket idéztük föl, akkor önfeledten nevetett. Igen, mert a Kollégiumban töltött vidám, de komoly és termékeny évek neki is felejthetetlen, meghatározó évei voltak. Neki, a Páternak is. Nyugodjék békében!