2024. évi elnöki körlevél
Kedves Kollégák!
Engedjék meg, hogy levelünkben tájékoztassuk Önöket néhány aktualitásról a MANYE tevékenységével kapcsolatban.
2023. január 12-én tizenötödik alkalommal került sor a Miskolci Egyetem BTK Modern Filológiai Intézete szervezésében a „kis-MANYE” néven is ismert Miskolci Alkalmazott Nyelvészeti Konferenciára, amelynek címe Fordítás és ami utána történik: javítás, lektorálás, utószerkesztés, újrafordítás volt.
A 2023-as év kiemelkedő eseménye volt a XXIX. MANYE-kongresszus, amelyet a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE) és a Semmelweis Egyetem (SE) Szaknyelvi Intézete szervezett 2023. március 17–18-án az SE Elméleti Orvostudományi Központ Tűzoltó utcai épületében. A kongresszus hibrid formában került megrendezésre, a két plenáris előadáson és a Brassai-előadáson kívül 11 szekcióban összesen 104 szekció-előadás hangzott el. A kongresszusi kötetbe leadott tanulmányok szakmai lektorálási fázisa lezárult. A kongresszus első napján került sor a közgyűlésre és a választmányi ülésre is.
2023-ban is megjelent a Modern Nyelvoktatás. Az Egyesület folyóiratának ez a huszonkilencedik évfolyama, amely 2021 óta elektronikus formában jelenik meg. A folyóirat elektronikus változata a friss és az archív lapszámokkal szabadon elérhető az interneten (https://manye.hu/modern-nyelvoktatas/).
2024-ben is számos szakmai programot szervezünk részben az Egyesület teljes tagsága számára, részben a szakosztályaink keretein belül.
2024. április 12-én (pénteken) kerül sor a MANYE szakmai napjára, amelynek keretében lehetőség lesz a személyes találkozásra. A szakmai program mellett sor kerül a 2024. évi tiszteleti tag köszöntésére, illetve 2024. évi éves közgyűlésünkre, ezért megjelenésükre feltétlenül számítunk. A részleteket hamarosan hirdetni fogjuk körlevélben és az Egyesület honlapján. Szeretettel várjuk a Kollégákat a rendezvényre!
Fontos információ, hogy Alapszabályunk értelmében a közgyűlésen csak azok a tagtársaink élhetnek szavazati jogukkal, akik az adott évre befizették a tagdíjat, vagyis aktív tagsági viszonnyal rendelkeznek, így kérjük, hogy a közgyűlés időpontjáig fizessék be éves tagdíjukat!
További fontos információ, hogy a szakosztályok munkájában is csak aktív tagsági jogviszonnyal rendelkező tagtársaink vehetnek részt, ezért arra kérjük a szakosztályok vezetőit, hogy erre külön hívják fel a figyelmet!
A MANYE idei évi tagdíjának összege változatlanul 5.000 Ft, amit átutalással lehet befizetni. Kérjük, hogy a „Közlemény” rovatban tüntessék fel a befizető nevét!
Átutalási számlaszámunk a következő:
ERSTE BANK HUNGARY RT.
11654005 04640300 54000006
A számlázási cím:
Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete
1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F.
Amennyiben az előző évhez képest változás következett be elérhetőségükben, kérjük, hogy a tagdíj befizetésével egy időben töltsék ki a honlapunkon található, frissített Tagsági nyilatkozatot is (https://manye.hu/szervezet/tagsagi-informaciok/). Így válik lehetővé, hogy az egyesülethez kapcsolódó tudományos és szakmai információkat időben eljuttassuk el Önökhöz.
Köszönjük, hogy tavaly is számos kollégánk ajánlotta fel adója 1%-át a MANYE számára. 2023-ban az adó 1%-ából 96.350 Ft folyt be, amit ezúton is köszönünk minden kedves tagtársunknak. A felajánlásra 2024-ben is van lehetőség, kérjük, hogy éljenek vele. Ezt a következő adatok feltüntetésével tehetik meg:
Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE)
adószám: 18927254-1-42
Az egyesület levelezési címe:
Tomori Pál Főiskola
Dr. Fata Ildikó
1223 Budapest
Művelődés u. 21.
Egészségben és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk tagtársainknak!
Üdvözlettel,
Prószéky Gábor
a MANYE elnöke
Sólyom Réka Fata Ildikó
a MANYE főtitkáraa MANYE pénztárosa
Budapest, 2024. január 23.